Höchste Glaubwürdigkeit Bewertung Höchste Glaubwürdigkeit Bewertung
2004 óta segítünk
Szakemberek Bajorországban
Ellenőrzött ügyfelek
Skype Interjú Skype Interjú

REFERENCIÁK

Andrea F., Magyarország​

Egy ève kezdtem a munkát a Sunsetnèl. A jelentkezèstől kezdve nagyon jók a tapasztalataim. A kapcsolattartás folyamatos. A szerződèskötèsnèl, egyèb adminisztratív ügyintèzèsben mindig segitsèget kaptam gyorsan. A fizetès pontosan èrkezik. Mivel hosszabb távon gondolkodom, az eddigi tapasztalatom alapján bizakodva várom a következő megbízást. Több èrdeklődő ismerősnek ajánlottam,hogy bátran jelentkezzenek a cègnèl.

Andrea F., Magyarország​
Tünde K., Magyarország

2017. május 1. óta dolgozom házvezetönöként és egyben gondozónöként Németországban a Sunset ügynökség közvetítésével. A hely, ahová kerültem, mindenben megfelelt az iroda tájekoztatásának, így semmiféle csalódás nem ért és nem kényszerültem olyan körülmények és munka felvállalására, amelyben nem érezném jól magam. Most kezdtem a második turnusom és mivel ez azt jelenti, hogy 4 hónapot vállaltam/vállalok egyszerre nagyon fontos az ügynökséggel való kapcsolattartás, illetve az Ö támogatásuk a hétköznapok során. Az én kapcsolattartóm Bugár Edina, akivel maximálisan elégedett vagyok. Közvetítésével minden eddigi problémámra sikerült megoldást találni a lehetö leggyorsabban. Az ügyintézés megbízható, korrekt és gyors. Biztonságban érzem magam és amennyiben így marad, hosszú távon kívánok a Sunset-en keresztül dolgozni.

Tünde K., Magyarország
Erika M., Magyarország

Most kezdek dolgozni a Sunsetnél. 51 éves vagyok és nővérként dolgoztam közel 20 évig. Mostanra jött el az a pont, hogy belekell vágnom, és el kell induljak egy másik uton, ahol az eddig szerzett tapasztalataimat hasznosithatom. Edina, a koordinátorom nagyon sokat támogatott, empatikus és segitőkész. Végig mellettem volt  és bátoritott, amig nem kaptam meg az első munkám és velem izgult, hogy sikerüljön. Csak ajánlani tudom a Sunset-et.

Erika M., Magyarország
Raina H., Németország

"Üdvӧzlӧm az egész Sunset csapatot. Az ӧnӧk cége felkeltette az érdeklődésemet. Információik, amelyeket az ápolóknak biztosítanak, nagyon komplexek. Magában foglalnak minden fontos tudnivalót – a páciens lakóhelyét, betegségét, várható fizetést és az internetes csatlakozás lehetőségét.  Egy precíz ember vagyok, sokáig dolgoztam Soffiaban, vezetőként egy szociális ellátást biztosító ügynökségnél. Nagyon elégedett voltam a teljes tájékoztatással, amit az Önӧk cégétől kaptam, nem volt elhallgatva semmi fontos tényező. Sem a páciens demenciájáról, sem nyelésproblémáról vagy kásás étel szükségéről. Ez úton szeretném megkӧszӧnni a figyelmességϋket és sok sikert kívánok az ӧnӧk cégének."

Raina H., Németország
Zita D., Magyarország

"Én még csak először voltam Németországban dolgozni, három hónapig. A koordinátorom, Petra Rezetková. Nagyon jól esett, hogy többször is érdeklődött, van-e problémám, milyen a beteg hozzzám való kapcsolata,stb. Egyéb kérdéseimre, gyorsan és érthető választ kaptam, e-mailen, vagy telefonon- német, vagy magyar nyelven is. Nagyon jó helyen voltam, minden ellátást megkaptam a kliens részéről, és én is igyekeztem a lehető legjobb munkát végezni. Úgy érzem, illetve a referencia alapján a beteg elégedett volt szolgáltatásunkkal. Most egészséges, önellátóbb lett, meg is köszönte nekem a jó ápolást, egyéb ház körüli tevékenységet, a finom diétás ételek elkészítését. Remélem, a következő családnál is hasonló, jó munkát tudok végezni. Az ígért fizetés átutalása a szerződésben megírt időpontokban eddig pontosan történt. További jó együttműködést kívánok!" 

Zita D., Magyarország
Veronika M., Magyarország

"M. Veronika vagyok, Szegeden élek a családommal. 2013. derekán jelentkeztem a Sunset 24 közvetítőhöz. Jelentkezésem után röviddel megkerestek telefonon, hogy a német nyelvtudásom minőségét felmérjék. Nagyon türelmesek, kedvesek voltak. 60 évesen már nem olyan egyszerű megszólalni és beszélni láthatatlan emberrel, hiszen a technika a köztes. Nem kellett sokat várnom, elég rövid időn belül kiközvetítettek egy remek helyre! Nagyon kedves néni gondozását bízták rám, a kívánságomat talán 100%-ban figyelembe vették. Minden megérkezésemkor, és köztes időben is kedves érdeklődő telefont kapok. Jó érzés, hogy ennyire együttműködnek velem, törődésük nagyon jó érzéssel tölt el. Bármilyen kérdésem van, kielégítő választ kapok. A szerződésem precízen küldik, nincs elírt dátum, vagy félreérthető adat. A fizetésem napra pontosan, korrektül megkapom. Dolgoztam már más közvetítőnél is, meg sem közelítette a jelenlegit! Ami számomra egy felbecsülhetetlenül jó dolog, alkalmazott vagyok, és nem kell birkóznom a külföldi törvények megismerésével, nem ér váratlanul az év végi adóösszeg befizetése, amelyet nem tudtam előre kiszámítani. Én örömmel írom, hogy szerencsés vagyok a Sunset cég "megtalálásával" Bízom, hogy egészségem, a családi életünk engedi, hogy még hosszú évekig az alkalmazottjuk legyek. Nyugodt szívvel ajánlom erre a közvetítőre a választást!" 

Veronika M., Magyarország
Erika P., Magyarország

"Munkájukat teljeskörűnek,gyorsnak és korrektnek érzem. Ügyintézésük, segitségnyújtásuk, hozzáállásuk, tolarenciájuk maximálisan pozitív." 

Erika P., Magyarország
Mária K., Szlóvakia

„Tisztelt ügynökség! Szeretném megköszönni alkalmazottuk emberi és felelősségteljes viselkedését a munkához való hozzáállásában. Nekünk gondozónőknek az asszisztensek nem egy olcsó munkaerőt kínálnak Németországban, azon helyek számára, ahol a családok elhanyagolták a gondozottat, amelyeknél ott, ahol a páciens agresszív és demenciában szenved fontos lenne. A munkaszerződések lehetővé teszik számunkra, hogy az ápolás színvonalát megőrizzük a pácienseknél. Ezúton szeretném az ügynökség felé kifejezni elismerésemet és bizalmamat. A 20 éves praxisom alatt lehetőségem nyílt mind vállalkozóként, mind pedig más ügynökségeknél is dolgozni... Mint egykori tanárnő, nektek csillagos ötöst adok.”

Mária K., Szlóvakia
Želmíra F., Szlóvakia

„Ügynökségüknél már 2014 óta vagyok bejelentve. Már az első naptól kezdve nagyon elégedett voltam a koordinátorok munkajával. Nem volt problémám a koordinátorral való kommunikációval, a házhoz szállítás biztonságával, a munkateljesítménnnyel, a hazaszállítással és a bérekkel sem. Sosem gondoltam arra, hogy lecseréljem az ügynökséget. A családnál elvégzett munkám során nagyra értékelem a cég nevét. Kedves hölgyeim, ha még nem döntöttek, melyik közvetítő céget válasszák, Önöknek csak ajánlani tudom a SunSet-t, akikkel nagyon elégedett vagyok. Jöjjenek hozzánk, Önök is elégedettek lesznek.”

Želmíra F., Szlóvakia
Evka B., Szlóvakia

„Ez az egyetlen szolíd és megbízható ügynökség Szlovákiában. Nagyon kedves a személyzet Szlovákiában. Sosem hazudnak és mindig rendesen fizetnek. Időben érkezik a fizetés és az előleg is. Ajánlom a céget.”

Evka B., Szlóvakia
Valéria L., Szlóvakia

„Köszönettel tartozom a SunSet Ltd.-nek a rendkívüli együttműködésért, melyet saját bőrömön tapasztaltam. A hölgyek nagyon segítőkészek, megértőek és emberiek voltak velem, segítettek nekem szorult helyzetemben. Sajnálom (mivel kezdő vagyok és fogalmam sem volt a hosszú utazásról), hogy Ausztriában nem tudnak munkát biztosítani, ez közelebb lenne az otthonomhoz. Kedves Sunset kollegák! Sok munkát és sikert kívánok nektek! Köszönök mindent!

Valéria L., Szlóvakia
Dražen L., Horvátország

"A Sunset lehetőséget adott, hogy azt a munkát végezhessem, amelyet szeretek, természetesen tisztességes fizetéssel és elkötelezettséggel. Többet nem is szükséges mondanom, csak ajánlani tudom a Sunset ügynökséget. Sok sikert kívánok."

Dražen L., Horvátország